Kezdőlap

 

(Fekete Bálint Endre, Hornyák Máté Tibor, Szekeres György, Kovács János, Varga Bence tanulók)

A„Kutató Diákok Mozgalma Tudományos Diákkörök XXI. Kárpát-medencei Konferenciája” ( https://www.kutdiak.hu) online módon megszervezett regionális döntőjétnagy érdeklődéssel és bizalommal várták a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium tanulói. Az előző évekhez hasonlóan a pályamunkákat, neves szakemberek javaslata alapján hívták be a regionális konferenciára (2021. február 26-27) ahol a nevezett tanulók önállóan kellett beszámoljanak az általuk folytatott kutatási munkáról vagy tervezett projektről. Iskolánk robotikai szakköri tevékenységét és pályázati projektjeit két területen képviselték tanulóink:

 Kovács János 10. évfolyamos tanuló az MRT Kutatási terv tömb szekcióban az „Akadály-át-haladások, avagy miből készül a lépcsőjáró babakocsi” projekt tervel a zsűri szóbeli dicsérete mellett, továbbfejlesztésére és megvalósításra javasolta.

Hornyák Máté és Szekeres György 12. évfolyamos tanulók az MRTÉlet- és környezettudományi tematikus szekcióban a „Kecskemét környezetterhelési térképe” megvalósítása során Arduino alapú környezeti mérőegységeket építettek, melyeket a város különböző pontjaira telepítve folyamatosan adatokat gyűjtenek a légköri paraméterekről és továbbítanak az iskola szerverére. A mérési eredmények megjelenítése az iskola honlapján keresztül elérhető és tanulmányozható (http://www.bolyai-kkt.sulinet.hu/arduino/). A innovatív projekt, a zsűri javaslata alapján tovább fejleszthető, iskolák közötti kapcsolatépítéssel akár országos tanulói kutató hálózat  alapját is képezheti. Ötleteinket megosztásra ajánlották, egyetemi és tudományos kutatói központok szakirányú kapcsolatfelvételét javasolták. Fontos kiemelni, hogy az elkezdett munkát, felmenő rendszerben érdemes folytatni, a tapasztalatokat, az elért eredményeket, a megépített egységeket meg kell ismertetni az érdeklődő tanulókkal. 

A szakköri tanulók, az NTP-KNI - 20, az Útravaló-Út a tudományhoz – 20 pályázatokban résztvevő tanulókkal közösen vártuk az eredményhirdetést (https://youtu.be/E3H9rdxvWlI), mely alapján a 12. évfolyamosok projektje „Kecskemét környezetterhelési térképe” meghívást kapott a „Kutató Diákok Mozgalma Tudományos Diákkörök XXI. Kárpát-medencei Konferenciájának döntőjére”, mely április elején lesz megszervezve.

Dicséret és elismerés illeti a kitartó munkát végző tanulókat, a felkészítő tanáraikat. A felkészülés során folyamatosan bátorított és segített Horváth Tibor intézményi rendszergazda, reményt adva a makacs technikai eszközök életre keltésében, a kódolás rejtelmeinek megismertetésével, az informatika gyakorlati alkalmazásaival.

egy százalék

Támogassa adója egy százalékával iskolánk alapítványát!

Appendix - A Bolyai János Gimnáziumért Alapítvány.

Adószám: 18364956-1-03

Köszönjük!

 

 

 

 

Öregdiák találkozó 2023. május 13.

Közelgő események

No events

Eseménynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

 

 

Tanulást segítő appok

Letölthető diákjaink által fejlesztett appok:

- App-a.apk

- dolgozapp.apk

- Learning_Machine_v1.apk

- Memoria.apk

- MilAxe.apk

- Pilots_Memory.apk

 

Megújult honlapunk

Kedves látogató!

Honlapunk megújult, a régi honlap anyagai továbbra is elérhetőek a itt:
archivum